Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében. „Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!” - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy ...
Az Alzheimer-kórt új szemszögből vizsgálták, amely felgyorsíthatja a probléma megértésére és gyógyítására irányuló erőfeszítéseket. A tudósok a betegség létrejöttét egyetlen egységes elmélettel ...
Vlagyimir Zelenszkij számára az ukrajnai béke olyan, mint a halál, ezért folytatja Oroszországgal szembeni agresszív politikáját, amelynek célja a konfliktus elhúzódása - jelentette ki Vlagyimir Rogov ...
Magyarország a nemzeti össztermék körülbelül öt százalékát költi a családok támogatására, ami a világ összes országát ...
Négy mérkőzéssel megkezdődnek kedden a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Litvániában a NATO alternatíváját szorgalmazta, azzal érvelve, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért - közölte az oro ...
I. Péter halálának 300. évfordulója alkalmából az Oroszországi Egészségügyi Minisztérium Szecsenov Egyetemének kutatói ...
A Jóbarátok sztárja ezzel arra utalt, hogy West már 2022-ben is antiszemita kijelentéseivel került a címlapokra, most pedig ...
Alaposan meglepte a kormány Karácsony Gergelyt és a fővárosi liberálisokat, amikor úgy döntött, hogy ha tényleg annyira ...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint minden akadáyt el kell hárítani az egyiptomi-orosz-magyar megállapodás elől ...
Volodimir Zelenszkij a brit ITV News csatornának adott interjújában kijelentette, hogy van lehetőség a háború 2025-ös befejezésére. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy amíg a háború tart, nem lesznek ...
Hollandiában egyre több tehetősebb szülő választja a magániskolákat, mert úgy érzik, hogy gyermekük ott a szükségleteikhez jobban igazodó oktatásban részesül, mint az állami iskolákban - derült ki a ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results